Miután Isten megtisztította a földet az árvízen keresztül, minden békés volt a földön.
„Nóé oltárt épített az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem.“ (1.Mózes 8:20-21)
Csodálatos!
Isten ellensége beállítja a munkáját
De amint azt a Biblia kezdetétől fogva láttuk, amint Isten tesz valami jót, Isten ellensége, a Sátán ott lapul az ajtó előtt, hogy újra megsemmisítse Isten és az ember közötti egységet. Elképesztő, milyen gyorsan bekövetkezett a bukás, miután Isten elhozta az özönvizet. Óriási csata folyik ebben az egész univerzumban! Noé kedves égőáldozatokat kínál az Úrnak, de mit tesz Isten ellenfele csak két fejezettel később? Elkezdi felállítani remekművét: Bábelt.
Isten megparancsolta az embereknek, hogy népesítsék be az egész földet (vö. 1.Mózes 1:28), de az emberek úgy döntöttek, hogy egy helyen maradnak, és ott tornyot építenek, amelynek teteje az égig érjen. Ott nevet szereztek maguknak, és nem akartak szétszóródni (vö. 1.Mózes 11:3). Az emberek büszkék lettek.
A büszkeség Lucifer eredeti betegsége (vö. Ezékiel 28:15-17). A bűn által, amit az emberbe fecskendezett a bűnbe eséskor, a büszkeség az embernek is fő problémájává vált. A büszkeség minden emberi lény útjában áll, ha meg akarja közelíteni Istent. Isten ellenáll a büszkéknek, de kegyelmet ad az alázatosoknak.
Hogy reagált Isten, amikor látta az emberek cselekvéseit?
Leszállt hozzájuk, mindent megvizsgált és összezavarta a nyelvüket, hogy senki se értse meg a másikat. Amikor senki sem érti a másikat, nehézzé válik egy ilyen projekt lezárása. És akkor történt, hogy abbahagyták az építkezést és szétszóródtak az egész világon. Ezért a várost Bábelnek hívták (görögül: Babilon), ami héberül „zavartságot“ vagy „szétszóródást“ jelent.
Ez a történet a Biblia elejéből ma is nagy jelentőséggel bír. Mi is nagy kísértésbe állunk, hogy létrehozzunk egy nagyszerű munkát, amely emberi szempontból is csodálatosnak tűnhet, de végül csak arra szolgál, hogy nevet szerezzünk magunknak. Ne tévelyegjetek: Isten nem engedi, hogy gúnyolódjék, és nem adja dicsőségét senki másnak.
Babilon, a paráznáknak anyja
A Biblia utolsó könyvében, a Jelenések könyvében azt látjuk, hogy miként fejeződik be az a város, amelyet a 1. Mózes 11-ben kezdtek építeni (vö. Jelenések 17 + 18). Az a félelmetes, hogy ez már nem egy fizikai város, hanem „a démonok lakóhelyévé lett, minden tisztátalan szellem börtönévé, és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé“ (Jelenések 18:2).
Nehéz felismerni Babilont, mert sajnos az ember túl gyakran vak a spirituális dolgokra. Lucifer nem könnyíti meg számunkra, hogy lássuk Babilont, a nagy paráznát, mert „bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakövel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár“ (Jelenések 17:4).
Nekünk, embereknek, Isten fénye nélkül lehetetlen a kulisszák mögé nézni, és felismerni, hogy tele van „utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival“, sőt „a paráznáinak anyja” is. A szellemi paráznaság itt értendő; ez azt jelenti, hogy Isten népe, akik valójában magának Istennek a jegyesei, bálványokat kezd üldözni, és már nem egyszerűek Krisztus felé (vö. Ezékiel 16). Isten számára ez a legrosszabb paráznaság, és nagyon szigorúan megbünteti. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten mindent átenged, még akkor sem, ha gyermekei vagyunk. Végül Babilonnak még kétszer is meglesz viszonozva (Jelenések 18:6).
Mit látunk ma a kereszténységben?
Ahogyan mindenki zavarodott volt a Bábel torony építése végén, a mai kereszténységben sincs ez másként. Mindenki valami mást akar, és amikor kimond egy szót, az egyik ember teljesen mást ért a másiktól, és senki sem tudja pontosan, mit akar tenni Isten. Tehát a keresztények manapság csak azt csinálják, amit gondolnak. A Sátán szisztematikus támadásaival elvonja Isten népének nagy részét, hogy ne kezdjék el velük megvalósítani Isten célját: a szent és királyi papságot (ennek semmi köze a katolikus papsághoz).
Babilonban minden összekeveredik. Sok jól hangzik, pl. egy diszkóban végzett szolgálatot, sok hangos zenével és parti fényekkel, hogy eljusson a mai generációhoz az evangélium. Az ötlet és a mögöttes motiváció minden bizonnyal őszinte, de Isten utálja a keverést. Az Úr ezt mondja a laodiceai egyházról:
„Így, mivel langyos vagy, sem meleg, sem hideg, ki foglak köpni a számból.“ (Jelenések 3:16)
Ezért kérnünk kell Istent, hogy világosan mutassa meg nekünk Babilont, ahogy Jánosnak megmutatta a Jelenések 17 + 18-ban. Babilon nagy rejtély (vö. Jelenések 17:5), de hálásak lehetünk Istennek, hogy ezt Igéjében teljesen kitárulkozta. Ha ma felnyitja a szemünket Babilonra, csak egy lehetőségünk marad:
„Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.“ (Jelenések 18:4-5)