Előszó
Az Úr ünnepei Mózes harmadik könyvének 23. fejezetében kiemelkedő fontosságúak a Szentírásban. Isten ezeket az ünnepeket népe számára örök végzetként rendelte el. Bemutatják Jézus Krisztus egész munkáját a megtestesülésétől, a keresztre feszítésétől, a feltámadásától és az Isten trónjára való felemelkedésétől az Ő visszatéréséig, az Ő királyságáig és az Új Jeruzsálemig az örökkévalóságban. Ma minden hívőnek el kell jutnia Krisztus valóságába ezekben az ünnepekben, hogy részesülhessen az eljövendő 1000 éves királyságban.
Az Úr szombatjának megtartása
A szombat az egész Szentírásban fontos alapelvet képvisel. Nem érdemes arról vitatkozni, hogy ma a hét melyik napja a szombat számunkra – a szombat vagy a vasárnap, a hetedik nap vagy az első nap. Számunkra minden nap szombat, mert az Újszövetségben a szombat személyré vált: Jézus Krisztus (vö. Márk 2:27-28).
Ahhoz, hogy megértsük a szombatot, meg kell vizsgálnunk a szombat elvét az egész Bibliában. A Biblia elején, Mózes első könyvének 1. fejezetében Isten hat nap alatt helyreállította az egész teremtést. Mit csinált a hetedik napon?
„Azután megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte, mivelhogy azon nyugodott meg minden munkája után.” (1Mózes 2:3).
Ki tudott közülünk segíteni Istennek az ég és a föld teremtésében? Tud-e emberi lény világosságot teremteni a sötétségből, vagy elválasztani a földet a tengertől? Ki tudja közülünk megalkotni a napot, a csillagokat és a holdat? Istenen kívül senki más nem képes erre a munkára. Képes-e az ember füvet növeszteni a földből, vagy madarat teremteni? Mi emberek talán képesek vagyunk repülőgépet építeni, de nem segíthetünk Istennek megteremteni az eget és a földet. Mi emberek nem tehetünk semmit mindabból, amit Isten teremtett. Ezért jobb, ha pihenünk. Ez a szombat elve. Nagyképűség az emberek részéről, ha azt gondolják, hogy elvégezhetik Isten munkáját. A mennyei, isteni munkát senki más nem végezheti el, csak egyedül Isten.
Ezért teremtette Isten az embert nem az első napon, hanem az utolsó napon. Isten munkája tökéletes, mi semmit sem tudunk hozzátenni. Amikor az emberek beleavatkoznak Isten munkájába, a végén minden elromlik. Isten azt akarja, hogy először az ő nyugalmába lépjünk be, és tartsuk meg az ő szombatját. Neki nincs szüksége a mi segítségünkre, inkább nekünk kell belépnünk az Ő nyugalmába azáltal, hogy hitben élvezzük és megragadjuk mindazt, amit Ő teremtett és megvalósított.
Ki alkalmas arra, hogy Isten Báránya legyen? Ki az, aki bűntelen és hibátlan? Ki halhat meg a kereszten az Úr helyett? Ki tudná hozzátenni ahhoz, amit az Úr a kereszten véghezvitt? Ki van kovász és gonoszság nélkül? Ki tudja elnyelni a halált? Ki emelkedett fel a mennybe, és ki méltó arra, hogy átvegye a könyvtekercset? (vö. Jelenések 5:9). Ki méltó arra, hogy elfoglalja a világegyetem legmagasabb pozícióját? János még sírt is, mert senkit sem találtak méltónak (vö. Jelenések 5:4). Ki segíthet az Úrnak mindezekben a munkákban? Ki méltó vagy alkalmas arra, hogy ezeket elvégezze? Senki más, csak az Úr Jézus egyedül.
Melyik ember támadt fel a halálból és nem halt meg újra? Egyedül az Úr Jézus az. Egyedül ő méltó Isten munkájának elvégzésére. De hála Istennek, hogy mi is bejöhetünk az Ő munkájába. Megünnepelhetjük az Úr ünnepeit, és bemehetünk az ő nyugalmába.
A szombat az alapja az Úr minden ünnepének. Ezért van az, hogy a 3. Mózes 23. fejezete először a szombatot írja le, majd mind a hét ünnepet, amelyeket Isten elrendelte népének.
„Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd el nekik, hogy melyek az ÚR ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek, hogy szent gyülekezésetek legyen azokon a napokon. Ezek az én ünnepeim. Hat napon át munkálkodjatok, a hetedik napon a nyugalomnak, a szent gyülekezésnek szombatja van, semmi munkát ne végezzetek. Az ÚR szombatja legyen az mindenütt, ahol laktok” (3Mózes 23:1-3).
Egyrészt a szombat a pihenés napja és egyben ünnep is. Másrészt minden ünnep a szombat elvén alapul: például a pünkösd ünnepe hét szombattal a feltámadás után van. Minden ünnepnek van valami köze a szombathoz. Ez azt jelenti, hogy egyedül Isten tudja betölteni ezeket az ünnepeket. Isten munkájához nem járulhatunk hozzá, hanem be kell mennünk az Ő nyugalmába. Isten az ünnepeken keresztül akarja bevinni népét annak megtapasztalásába, amit Jézus Krisztus véghezvitt.
Krisztus, a mi szombatunk
Az Ószövetségben Isten népe úgy tartotta meg a szombatot, hogy hetente egy napot, mégpedig szombaton pihent. Isten parancsolta:
„Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Ezt mondd Izráel fiainak: A szombatjaimat bizony tartsátok meg, mert jel az köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentellek titeket. Tartsátok meg tehát a szombatot, mert szent az nektek. Aki megrontja, halállal lakoljon. Aki munkát végez azon a napon, annak lelke irtassék ki népe közül. Hat napig dolgozzanak, a hetedik nap pedig a nyugalom szombatja, az ÚRnak szentelt nap. Aki szombatnapon dolgozik, meg kell halnia. Tartsák meg tehát Izráel fiai a szombatot, szenteljék meg a szombatot nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. Köztem és Izráel fiai között örök jel legyen ez. Mert hat napon át teremtette az ÚR a mennyet és a földet, a hetedik napon pedig megpihent és megnyugodott” (2Mózes 31:12-17).
Az Újszövetségben a törvény Jézus Krisztusban teljesedett be. Ő az Úr a szombat felett (vö. Máté 12:1-8). Mint minden ószövetségi dolog, a pihenőnap külsődleges betartása is csak árnyéka volt a valóságnak. A szombat valósága Jézus Krisztus (vö. Kolossé 2:16-17). Ma Krisztus az igazi szombat, és Isten Krisztusban végezte el minden munkáját. Minden nap szükségünk van erre a valóságra, nem csak hetente egyszer.
Pihenés a munkától
Isten nem akarja, hogy bárki is beavatkozzon az Ő munkájába, mert a mi kezünk mocskos és teljesen alkalmatlan. Az Ő útjai magasabbak és gondolatai mélyebbek a miénknél. Az Ő munkája szent, igaz és dicsőséges. De sajnos az emberek mindig szeretnek beavatkozni, és teljesen megváltoztatták a munkáját. Néha úgy gondolom, hogy inkább semmit sem kellene tennünk, mint valamit a sajátunkból. De nem olyan egyszerű a semmittevés. Az embernek mindig tennie kell valamit. Az első dolog, amit Isten munkásának meg kell tanulnia, hogy ne tegyen semmit. Nem jó, ha sokat akarunk tenni Istenért. Nekünk, embereknek nehéz ezt megértenünk. Miért van ma annyi szakadás? Mindenki azt tesz, amit akar; mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza. Mindenki jó munkát akar végezni Istennek. Miért lenne Isten ellene a jó munkámnak, ez valami csodálatos dolog, mi a baj vele? Néha elképzelem, ahogy Isten lenéz a mennyből az emberekre, ahogy szorgalmasan dolgoznak érte, mint a hangyák. Végül pedig annyira buzgólkodtak Istenért, hogy Jézus Krisztust a keresztre vitték és megölték.
Te is a saját erődből, a saját elképzelésed szerint, a saját utad szerint akarsz tenni valamit Istenért? Segíteni akarsz neki, és a végén tönkreteszed a munkáját, a gyülekezetet. Ezért olyan fontos a szombat valóságos megtartása. Az Ige azt mondja: Aki nem tartja meg a szombatot, azt kivágják és megölik. Ez komoly dolog. Az Urat, mint az ünnepeket, az Ő csodálatos személyét és befejezett munkáját élvezni kell ma a legnagyobb munkánknak.
Isten munkája: a Krisztusban való hit
Az emberek odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Mit kell tennünk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” (János 6:28). Az Úr rájuk nézett, és azt mondta: „Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (29. vers). Ma az emberek nem akarnak hinni, de sokat akarnak tenni Istenért, és olyan buzgón akarnak tenni. Nem tudnak megpihenni minden munkájuk és fáradozásuk ellenére. Mennyire szükségünk van Krisztusra, mint igazi szombatunkra!
Ki tudja elvégezni Isten munkáját? Gyakran kell azt mondanom az Úrnak: „Uram, semmit sem tudok tenni.” Sokan büszkék lettek erre, mert úgy gondolták, hogy sokat tettek Istenért. És amikor a munkájukat nem ismerik el, a szívükben megbántódnak, és harcolnak a saját becsületükért. Mi emberek mindig elismerésre és saját becsületünkre törekszünk. De ebben a világegyetemben csak egy érdemel elismerést: egyedül Isten!
Kit illet az érdem, amikor az ég és a föld teremtéséről van szó? Egyetlen ember sem büszkélkedhet vele! És mégis sokan szeretnének kitüntetést szerezni az Úr munkájában. Valóban elesettek vagyunk. Tanuljuk meg tehát megtartani a szombatot úgy, hogy Krisztust élvezzük pihenésként. Csak így tudjuk megtartani az ünnepeket is.
Lépj be az ő nyugalmába
Amikor Izrael népe a pusztán átvonult, felbőszítette az Urat: Ez a makacs, engedetlen és hitetlen nép nem fog bemenni az én nyugodalmamba (vö. Zsidókhoz írt levél 3:10-11). Vagyis nem léphettek be a Jó Földre. A Jó föld egy kép Jézus Krisztusról. Ki a mi pihenésünk ma? A mi pihenésünk Krisztus!
Jézus Krisztus a szombat Ura (vö. Máté 12:8; Márk 2:28; Lukács 6:5), Ő rendelte el a szombatot. Ő maga az igazi szombat. Minden Őbenne, Ő általa és Őhozzá van teremtve (vö. Kolossé 1:16), és nekünk az Ő nyugalmába kell jönnünk. Először hozzá kell jönnünk, és aztán bele kell jönnünk. Ezért mutatja a Zsidókhoz írt levél, hogy az ő szavát a hittel kell összekevernünk. Isten Igéje megbízható, élő, hatékony és éles. Átjár bennünket, leleplezi azt, ami nem a Szellemtől való, és leleplezi bukott önmagunkat.
Isten Igéje azonban csak akkor tud működni, ha hiszünk benne és engedelmeskedünk neki. Ha be akarunk lépni az Ő nyugalmába, Isten munkájába, akkor hinnünk kell Isten Igéjében és követnünk kell azt teljes egyszerűségében. De ahelyett, hogy belépnénk az Úr nyugalmába, gyakran sok hangra hallgatunk, és csak zűrzavarba kerülünk. Ne hallgassatok az emberekre, hallgassatok Isten hangjára.
Meg kell tanulnunk hinni az igazságot, engedelmeskedni és belépni az Ő nyugalmába. Akkor a kísértő, az ördög békén hagy minket, és mi Krisztusban maradunk, nyugalomban. Ez csodálatos.
Harc a jó földért
Remélem, hogy az Úrnak nem kell majd azt mondania nekünk, hogy „. . . nem mennek be az én nyugodalmamba!” (Zsidókhoz írt levél 4:3). Ez figyelmeztetés minden hívőnek. Menjünk mindannyian az ő nyugalmába. Akkor valóban ünnepelhetünk, még az ellenségeinkkel szemben is. Amikor azonban Isten népe a nyugalom, a Jó Föld elé állt, voltak benne lakosok, akik ellen harcolniuk kellett. Az 5. Mózes 3:21-22 ezt mondja erről:
„Józsuénak ezt parancsoltam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit az ÚR, a ti Istenetek cselekedett azzal a két királlyal. Így bánik az ÚR mindazokkal az országokkal, amelyeken átmész. Ne féljetek tőlük, mert maga az ÚR, a ti Istenetek harcol értetek!”
Az Úr nyugalomra akarta vinni népét, a jó földre, de népe félt, és jobbra-balra nézett. Azt mondták: „Itt nem lehet, ott pedig nagyon nehéz. Ott vannak az óriások, hogyan tudnánk így megpihenni?” Ha balra és jobbra nézünk, soha nem fogunk békét találni. Ne nézz balra és ne nézz jobbra. Álljatok szilárdan a hitben! Lépjetek be az ő nyugalmába, és ne féljetek! Miután az Úr azt mondta nekik, hogy elviszi őket a jó földre, az egész nép azt mondta: „Jaj, ez a föld tele van óriásokkal!“ Az, hogy hiszel-e vagy sem, attól függ, hogy mit nézel. Az Úr legyőzött két nagy királyt, és megígérte népének, hogy ugyanígy fog tenni minden más királlyal is. Krisztusra kell tekintenünk, aki már legyőzött minden ellenséget! Ő a mi szombatunk.
Ma lépjünk be a jó földre, a nyugalomba, Krisztusba! Ne féljünk az óriásoktól, mert az Úr, a mi Istenünk harcol értünk! Ő már győzedelmeskedett. Krisztus belépett a Szentek Szentjébe. Ő ma nyugalomban van, és nekünk is be kell vonulnunk vele együtt az ő nyugalmába. Akkor megünnepelhetjük az ünnepeket.
Az 1000 éves királyság és az Új Jeruzsálem
Az Ószövetségben a szombat a pihenés napja volt. Ma az Újszövetségben Jézus Krisztus az igazi szombat. De amint az Újszövetség ideje véget ér, egy új korszak kezdődik, nevezetesen az 1000 éves királyság (vö. Jelenések 20:2-7). Az Ádámtól napjainkig tartó 6000 éves emberi történelem után az 1000 éves királyság lesz a hetedik évezred. Ez tehát együttesen 6000 + 1000 = 7000 évet jelent, amelyet Isten arra fog felhasználni, hogy teljes mértékben elvégezze munkáját az emberiséggel. Ez a munka megfelel a teremtés helyreállításának az első Mózes első és második fejezetében leírt munkájának, ahol Isten hat napon át dolgozott, és a hetedik napon, a szombaton megpihent. Ebből láthatjuk, hogy az 1000 éves királyság a szombat egy másik beteljesedése. A Zsidókhoz írt levél azonban figyelmeztet minket, hogy nem mindenki jut be Isten népéből ebbe a nyugalomba. A keresztényeknek alkalmasnak kell lenniük az 1000 éves birodalomba való belépésre, sőt, szorgalmasnak kell lenniük: „Legyünk tehát szorgalmasak bemenni abba a nyugodalomba” (Zsidók 4:11a). Bár az örök kárhozattól való megmenekülés hit által adatott meg nekünk, szorgalmasnak kell lennünk, hogy beléphessünk az 1000 éves királyságba. Használjuk ki a ma hátralévő rövid időt, hogy komolyan felkészüljünk Isten királyságának eljövetelére!
Amikor az 1000 év véget ér, az Új Jeruzsálem, Isten városa leszáll a mennyből a földre (vö. Jelenések 21:1-2). Maga Isten örökké az emberiséggel fog lakni. Az Új Jeruzsálem Isten egyetemes célja, és így a szombat végső, örök beteljesedése.